A halál és gyász tudatos megéléséről Édesanyám emlékére <3
Már lassan 5 éve, hogy egy asztrológus azt mondta az elemzésemben, hogy az egyik lélekfeladatom a születendő lelkek lekötése/ lesegítése és az eltávozók átvezetése. Akkor még fogalmam sem volt, hogy ez mit is takar. A baba lekötések nem sokkal utána elindultak, de az átvezetés még váratott magára. Az idei év azonban mélyen beavatott édesanyámon keresztül ebbe a feladatba is. Valójában nemcsak őt, hanem ahogy kórházról kórházra jártunk vele, más lelkek útját is segítettem. 4 hónapja volt egy szobatársa, aki már nagyon elmenőben volt és a lelke bejelentkezett nálam egy este, mikor aludni tértem. Az volt az első jel, hogy ez a feladat és tanítás aktuálissá vált.
Milyen ironikus az élet. A Szivárványfény tanfolyamok körében most „született” egy új tanfolyam az átvezetésről. Még „pöröltem” is az égi mesterekkel, hogy igazán leadhatták volna az anyagot Erikának – tanítónknak - mielőtt Anyu átlépett. Utólag persze már értem, hogy ez így sokkal jobb volt, mert megértettem, hogy ez a tudás bennem van, már csak finomítani kellett.
Azt hiszem az elmúlt pár hét/hónap volt számomra a legnagyobb mércéje annak, hogy micsoda óriási változáson mentem keresztül az önismereti utamnak és a Szivárványfény szeretetének köszönhetően. Édesapám 18 éve, hogy átlépett. Erről már írtam egy blogot, ha valakit érdekel, bátran keresse vissza, bár ott a hangsúly máson volt. Végtelenül apás gyermek voltam, rajongtam az apámért és a halála olyannyira megviselt, hogy 5 évig nem tudtam kimondani a nevét úgy, hogy ne sírjam el magam. Nem tudtam elengedni őt és feldolgozni a veszteséget. 5 év után lélekgyógyász segített, hogy meg tudjam oldani ezt az elakadást. Ehhez képest anyunál végigasszisztáltam az utolsó 7 nehéz hónapját és már 1 nappal az átlépése után is tudtam mosolyogva beszélni róla. Miért? Nem azért, mert őt nem szerettem annyira, hanem mert a tudatosságom olyan szintre lépett, ahol már értem, hogy a halál lényege nem a veszteség, hanem a hazatérés.
Anyu hazatért és mindenki, aki átlép hazatér! A földi élet csak egy pillanatnyi idő a lélek végtelen utazása során, hiszen odaát, a Mennyországban sokkal több időt töltünk egy időtlen világban. A tanítóm szokta mondani, hogy ami itt egy életöltő, az ott egy pillanat. Az égi családunk számára, amikor leszületünk a Földre, az olyan, mintha kiszaladtunk volna a sarki boltba. Ott nem tudjuk a veszteséget úgy megélni, mint itt a Földön.
Lássuk be, a gyász nem arról szól, aki eltávozott, hanem rólunk, akik itt maradtunk. Szomorú beismerni, de igazából ilyenkor magunkat sajnáljuk, a saját veszteségünket. Ha a figyelmünket áthelyeznénk arra, aki eltávozott és hogy neki milyen csodálatos odaát, rögtön könnyebb lenne másképp átélni a gyászt és a veszteséget. Most ezt történt velem is és egy csoda! Sosem gondoltam, hogy így is lehet. Ha igazán szeretjük azt, aki eltávozott, akkor tudjuk, hogy számára a halála egy ajándék. Hiszen a halál gyönyörű, a halál egy hazatérés az égi családunkhoz, egy olyan feltétel nélküli krisztusi szeretet közegbe, amit földi tudatunkkal felfogni sem tudunk.
Pontosan tudtam, hogy anyu melyik nap megy el. Reggel mentem a kutyával az erdőben és többször belesípoltak az angyalok a fülembe, hogy halljam meg őket. Üzentek, hogy menjek be Anyuhoz. Rohantam be a kórházba. A testvéreimmel egész nap vele voltunk. Szeretgettük, búcsúztunk tőle. Azrael arkangyal, aki az átlépőket segíti, már jelezte, hogy készen áll. Délután haza kellett szaladnom, de este visszamentem anyuhoz és végtelen szeretetet éreztem iránta. Nem volt könnyű kapcsolatunk, de a szeretet köztünk óriási szintet lépett a halála előtti hónapokban. Este fél 8 körül pelenkázási kör volt a kórteremben, ezért kiküldtek. Kiültem a folyosóra, már sehol nem volt senki és megjelent egy méretes, hófehér éjjeli lepke. Körberepkedett és értettem a „lélekpillangó” üzenetét, jelezte, hogy Anyu mostani „utazása” véget ért itt a Földön. Tudtam, hogy elmegy aznap. Addigra már azt is megértettem, hogy egyedül szeretne lenni, így elbúcsúztam tőle és valóban átlépett aznap, még éjfél előtt. El kellett fogadnom, hogy ezt választotta. A másnap nehéz volt, talán pont azért, mert azt választotta, hogy egyedül megy el. De azóta folyamatosan velem van. A szeretetét és jelenlétét nagyon határozottan érzékelteti. Üzent a tanítómon keresztül már másnap, hogy ne aggódjunk érte, ne szomorkodjunk, hiszen ő nagyon jól van és nagyon boldog odaát. Sokszor kapcsolódom hozzá, beszélgetek vele és intuitív módon válaszol is. Csodálatos így megélni az örömét. Ahogy a napok múltával odaát megy végig a tisztulási folyamatokon, egyre könnyebb és finomabb energiákkal érzem őt. Nem tudok szomorú lenni – na jó, néha nekem is vannak pillanataim – mert alapvetően örülök, hogy boldog, örülök, hogy végre nem szenved a testi fájdalmak miatt. Örülök, hiszen a szeretteivel van, akik már nagyon várták és jó ideje biztatták, hogy menjen.
Emlékszem valamelyik nap mentem hazafelé és azon elmélkedtem, hogy valami baj lehet velem, hogy nem kell sírnom, sőt mosolygok, ha rágondolok, ez nem illeszkedik a földi hitrendszerbe, ami szerint szomorkodnom és gyászolnom kéne. Éreztem is az ismerősök furcsállását. De alig fogalmazódott meg bennem a gondolat, Anyu szinte azonnal üzente, hogy nehogy emiatt lelkiismeret furdalásom legyen, így a jó és maradjak ilyen. Hiszen akiket elveszítünk, mind azt szeretnék, hogy boldogok legyünk, odaát meg aztán pláne, ahol csupa szeretetben vannak. Csak nehezítjük az útjukat, ha siránkozunk és nem engedjük el őket.
Tudom, néha igazságtalannak tűnik a sok szenvedés, betegeskedés, amin a test az átlépés előtt keresztülmegy. Sosem szabad elfelejtenünk, hogy a Jóisten pontosan tudja, hogy mit miért csinál. Anyu egészsége miatt 5 éve volt lakásfogságban és fél éve kórházakban élt. Valóban szörnyűségnek tűnhet és nem volt könnyű végigasszisztálni sem, de azt is tudni kell, hogy a LÉLEK TAPASZTALNI ÉS FEJLŐDNI JÖN IDE A FÖLDRE és az utolsó fél év alatt csodák történtek: megbocsátások, lélek szintű gyógyulások, női ági családi minták oldódtak ki és rengeteg keserűséget engedett el édesanyám. Egy ajándék volt a léleknek, hogy ezeket a feladatokat már nem kell többé megoldania, már nem kell a következő életben visszahoznia. A lélek sokszor azért nem lép át, még akkor sem, ha a test már szenved, mert még meg akar oldani valamit. A test lényegtelen, a lélek útja az, ami igazán számít.
Ezt igazolja az is, hogy képtelennek tűnő dolgok történtek. A test tényleg csak egy jelzőrendszer. Anyu halála előtt kb. 2 hónappal már volt egy kilépési pontja, 3 napig nem volt tudatánál és előtte a demencia már komoly méreteket öltött. A 3 nap után egyszer csak visszatért és az elméje teljesen tiszta volt. Demenciának nyoma sem volt! Visszajött, kapott egy esélyt, hogy még tisztázzon dolgokat. 1,5 hónapig tiszta is maradt az elméje, azt a pluszt hozzáadva, hogy közben egyre jobban érzékelte a szemmel nem látható világot. Mesélt olyan emberekről, akikről nem is hallottam, mire ő csak ennyit válaszolt: „Áá, akkor biztos más dimenzióban láttam őket”. Ez az én számból nem lenne furcsa, de Anyuéból igencsak! Anyu nem hitt abban, amit csinálok. A halála előtti pár hónapban azonban elkezdte saját bőrén megtapasztalni mindazt, amiről tanítok. Odáig jutottunk, hogy megkérte meséljek a túlvilágról, az angyalokról és már nem volt benne ellenállás. Sőt csodálatos volt hallgatni, ahogy anyu beszélt az angyalokról, az őrangyaláról, akiket látott.
Anyu az átlépése előtt 2-3 nappal már nem volt tudatánál. Kérdeztem az angyali segítőket, hogy mivel könnyíthetném, hogy el tudja engedni a testét. Azt a választ kaptam, hogy az unokája csellómuzsikájával. És bár egy krónikus osztályon nem gondolom, hogy bevett szokás lenne, bevallom elgondolkoztam, hogy ezt megvalósítom. A terv gyermekem betegsége miatt ugyan meghiúsult, viszont hosszan játszottam a telefonomról Anyunak az unokája koncertjein készült csellómuzsikát. Éreztem, hogy ez jó neki. A haldoklók mindent hallanak, teljesen mindegy, hogy tudatuknál vannak vagy sem. Örömmel és hálával vette. A hála pedig segíti a testből való kilépést. És akkor megláttam a lelkét, ahogy ül az ágya szélén. Mosolygott rám és a hálát küldte felém. Én pedig azért voltam hálás, hogy megérezhettem anyu lélekenergiáját, mert tudtam, hogy így mindig fel fogom ismerni, amikor ő üzen nekem vagy jelenik meg segítő energiájával.
Vannak kultúrák, ahol a halál egy ünnep, a mai tudatosságommal osztom ezt a szemléletet, hiszen hálásak lehetünk, hogy a szerettünk itt élt velünk a Földön, ismerhettük, ölelhettük és most hazatér az égi családjához, ahova boldogság hazatérni. Én így búcsúztattam el Édesanyámat. Nem érzem, hogy elhagyott, ha lehet ilyet mondani, mostanában közelebb van hozzám, mint valaha. És odaát már a földi terhek nélkül, a tiszta lélek szeretetét árasztja felém, ami leírhatatlan.
Ha megmozdított benned valamit az írás és szívesen tudnál meg többet az átvezetésről, az odaát zajló folyamatokról és világokról, akkor várlak szeretettel az Átvezetés tanfolyamon október 26-án. Saját tapasztalataimat tudom megosztani a résztvevőkkel, akik eljönnek.
Kinek ajánlom az Átvezetés tanfolyamot?
- aki tudja, hogy átvezető vagy hívást érez a feladat iránt
- akinek van elmenőben rokona és segíteni szeretné az útját
- aki idős emberekkel foglalkozók
- aki nagyon fél a haláltól
- aki a teremtő erejét szeretné magasabb szintre emelni
- aki tudatosan szeretne élni, hogy amikor eljön az idő az átlépésre, magasabb síkon élhesse meg azt a létformát
Részletek a weblapomon vagy az alábbi Facebook eseményben:
Sok szeretettel
Hormay Nóra
Lélekgyógyász, Szivárványfény terapeuta és oktató
Kezelők és tanfolyam helyszínek: