A minap egy 7 éves fiú Szivárványfény kezelésére készülődtem. Ahogy otthon pakoltam be a kellékeket, a táskámba „kérezkedett” egy jó sok lapot tartalmazó doboz coach kártya is. Nem igazán értettem miért, hiszen az Angyalkártyám és a Szivárványos napi üzenetek kártyák amúgy is mindig nálam vannak, de később természetesen értelmet nyert a dolog. A fiút azért hozta el az édesanyja, mert nyiladozott a tisztánlátása, csak nem pont olyan szférákra, amit látni szeretett volna. A kisfiút a kezelés végén megajándékoztam egy ásvánnyal. Megkérdeztem, mire hangoljuk az ásványt és azt kérte legyen a bőség. Majd nagy boldogan ezt mondta:
„Nóri van egy ötletem! Képzeljük el, hogy a zsebünkben van egy láthatatlan zuhany, amit bármikor előhúzhatunk és az a zuhany, a bőség vizét folyatja ránk és aranyszappannal moshatjuk hozzá magunkat. Ezt tanítsd meg mindenkinek, mert nagyon fontos!”. Íme, átadom hát ezt a csodás tudást; tudatosan így is lehet bőséget teremteni. Azóta minden reggel, mikor zuhanyozom ezt képzelem el, hogy aranyszappannal mosdok a bőség vize alatt.
Amikor gyerekeket kezelek, mindig kapok tőlük én is valami tanítást. Hálás feladat.
Miután végeztünk a kezeléssel behívtam az anyukát beszélgetni. A 3 kártyapakli kint volt az asztalon. Egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy a fiú a kártyákból a földre valami ábrát „rajzol”. Kérte találjuk ki, hogy mit ábrázol, de a legközelebbi tippem a ’bolygók’ volt szerinte. Mivel nem sikerült megfejtenünk a rejtvényt, elárulta, hogy ez az UNIVERZUM FORRÁSA. Nem semmi, hogy egy 7 éves gyerek fejében ilyen dolgok járnak. A baloldali képen látható az alkotás:
Már csak extra érdekessége volt a történetnek, hogy időközben megérkezett a következő páciensem, egy idősebb hölgy és megmutattuk neki az ábrát. Mikor a fiú elbúcsúzott azt mondta nekem, hogy a néninek feltétlenül tanítsam meg az ötletét a bőségzuhanyról. A hölgy húzott az angyalkártyákból és a Teremtő angyalt húzta, aminek az ábráján a bőség szaru van. Azonnal eszembe jutott a fiú intelme és elmeséltem neki a bőség zuhany technikáját.
Ez csak egy példa a sok közül, de azt állíthatom, hogy az új kor gyermekei mind csodás tapasztalásokkal ajándékoznak meg. Igazi élmény foglalkozni velük. Szerencsére ők nagyon szeretik a Szivárványfény energiát, hiszen pont azt a szeretet rezgést képviseli, amit ők hoznak, ezért nagyon jól tudnak töltődni és tudják harmonizálni magukat általa.
Ezek a gyerekek tényleg nagyon másképp működnek. Egy teljesen új világ alapjait hozzák a Földre. Tanároktól, nevelőktől, szülőktől hallhatjuk, hogy mennyire mások a mai gyerekek. Valóban, hiszen az úgynevezett újgenerációs gyerekek már nagyon fontos feladattal érkeznek hozzánk, segítik a Földanya és az emberiség felemelkedését és ehhez mérten különleges képességekkel vannak felszerelkezve. (Csendben tenném hozzá, hogy ezekkel a képességekkel igazából mindenki rendelkezik, csak lezártuk őket, elnyomtuk őket, az egészségtelen életmóddal „kikapcsoltuk” ezeket a funkciókat.) Ennél is fontosabb a szülők felelőssége, hogy a gyerekeket ezen képességek, adottságok támogatásával neveljék fel.
Évek óta kapom a jeleket, hogy dolgom van a gyerekekkel. Már kislány koromban is mindig mondták, hogy milyen csodás tanár lennék, de én fittyet hánytam rá; dehogy akartam tanár lenni és lám-lám - ugyan kicsit megkésve és másképp – de csak tanító lettem. És mennyire csodás, hogy azt taníthatom, ami a legközelebb áll a szívemhez, a szeretetet, a Szivárványfényt kezeléseket, angyalokat, önismeretet, tudatosságot. Persze ennek a tanítói státusznak részét képezhetik és esetemben képzik is a gyerekek és hosszú keresés után végre a helyet is megtaláltam, hogy a gyerekeknek is megnyithassam ezt a csodás világot. A Déli közelében található Harmónia Fészek ad otthont majd a gyermek tanfolyamaimnak. Volt már sok tapasztalásom az újgenerációs gyerekekkel, de ezen a héten 3 ilyen csodás gyermeket is kezeltem és ez is adta az ihletettséget az írásra.
Elmesélek pár érdekes történetet tipikus újgenerációs gyerekekről, mert talán ebből érthető meg leginkább, hogy milyenek is ők.
Egy oktató társam mesélte, hogy ment a suliba a fiáért és megkérdezte tőle, hogy mit csináltak az iskolában. A gyermek válasza az volt, hogy a szünetben kifutópályát építettek obszidiánból. Ez nem mondható hétköznapi válasznak. :)
Az újgenerációs gyerekek nagyon vonzódnak a kristályokhoz, ahogy ezt az előző történet is példázza. Sok sok évvel ezelőtt kezeltem egy 12 éves fiút, aki teljesen bezárkózott a maga világába, kicsit autista jellegű viselkedéssel, hozzá sem lehetett érni és igen-nem kommunikációra korlátozódott a vele való beszélgetés. A kezelést ugyan teljesen befogadta, de utána sem beszélt. A zsebemből kidobtam elé pár ásványt és mondtam válasszon egyet. Abban a pillanatban megnyílt. Rám nézett, tágra nyíltak és elmosolyodtak a szemei és elkezdett beszélni. Azt mondta a legjobb dolog a világon bemenni az erdőbe és megölelni a fákat (ez is tipikus újgenerációs gyermek viselkedés).
Szintén egy oktatótársam osztott meg velünk egy édes videót, amin 1,5 éves unokahúga játszadozott az ásványaival. Olyan kicsattanó öröm volt a kislány arcán, amit ritkán látni és ahogy pakolta, csak azt mondogatta „szejeti kő”, vagyis hogy nagyon szereti a köveket. Másnap az egyik ásvány belekeveredett egy másik kupac ásványba és a pici gyermek kivette az odakeveredett ásványt és visszaadta az oktatótársamnak. Pontosan érezte, hogy annak a rezgése más és nem oda tartozik.
Ezek a gyerekek különleges kommunikációs készségeket hoznak, náluk már a telepátia fontos szerepet kap, magasabb síkon kommunikálnak, mint a beszéd. Ez az autista gyerekekre is igaz, velük is magasabb síkon érdemes kommunikálni. Visszatérve az esetekhez, sosem felejtem el, amikor egy kedves barátom ikreit látogattam meg és az akkor 1 éves kisfiú odatotyogott hozzám, hosszan ölelt igazán szívből szívbe, mint egy igazi Szivárványos <3. Majd a homlokát a homlokomhoz tette. Aki ismeri kicsit is a maori világot, ott a hongi egy hasonló mozdulat, egy köszönési forma. Összeérintik a homlokukat és az orruk hegyét kicsit összedörgölik. Miért is teszik ezt? Az ősi kultúrákban, ha két ember 3. szeme (a homlokunk közepén található) összeért, az egyrészt a bizalmat jelentette, hiszen ebben a helyzetben „látják” egymást. Mondhatnánk, hogy belelátnak egymás lelkébe és ehhez bizalom kell. Az orrhegyek összedörzsölése, meg a szívenergiát aktiválja, vagyis szeretetrezgést kelt. Ne lepődjetek meg, ha újgenerációs gyerekek a homlokukat a homlokotokhoz érintik. Azon mosolyogtam, hogy játék közben az 1 éves csemete a plüskutyus homlokát is odatette a sajátjához.
És ha már a történetben említettem az ölelést. Az újgenerációs gyerekek, nagyon nagy és tiszta szeretet energiával jönnek. Számukra természetes dolog az ölelés. Mi Szivárványosok sem véletlenül ölelünk olyan sokat. Amikor valakit szemtől szembe odaadással megölelsz, akkor a két ember szívcsakrája (szeretet energia központja) összekapcsolódik. Egy olyan magas rezgésű szeretet kezd el áramlani, ami csodálatosan tölt és amúgy gyógyít is. Én sokszor tanítok embereket ölelni. Van, aki megölel, de nem meri megnyitni magát, de ezt is meg lehet tanulni. A kisebbik fiam, aki már nem is olyan kicsi, szintén alapból ölel mindenkit. Számára az ölelés egy természetes üdvözlés. A környezetében előbb utóbb mindenki így köszön, mert átveszik ezt a mintát. Nagyon erős ezekben a gyerekekben a krisztusi feltétel nélküli szeretet. Azt is tapasztalom, hogy nagyon szorosan kapcsolódnak Jézushoz, Szűz Máriához, a szent családhoz. Annyira tisztán érzik, hogy ők is a krisztusi, feltétel nélküli szeretetnek és tudatosságnak a hírnökei. Ennek semmi köze bármiféle egyházhoz, valláshoz, a szent család tagjai csodálatos felemelkedett mesterek, akik olyan szeretetet, alázatot, gyógyítói és kegyelmi energiát közvetítenek, ami a legtisztább forrásból ered és energetikai jelenlétükkel folyamatosan segítenek minket itt a Földön. A héten kezeltem egy csodálatos gyógyító energiájú fiút, aki a kezelés végén kihúzta a napi üzenetek kártyából ezt: „Az 5. dimenziós rezgésben úgy szeretsz, úgy érzel, úgy látsz és úgy érintesz, ahogy Jézus.” Annyira boldog volt, hogy ezt a kártyát húzta. Pontosan értette a kártya üzenetét. Van, hogy felnőttek kihúzzák és látom, hogy kicsit bizonytalanok, hogy mit is jelent ez, de a 10 éves fiú pontosan értette. A lelkét elöntötte az a tiszta szeretet, amit Jézus vidám, szeretettel teli energiája hordoz és még hozzá is tette, hogy ő nagyon szereti Jézust.
A szülők sokszor kérdezik tőlem, hogy milyen gyakran hozzák a gyerekeket kezelésre. Én szoktam mondani, hogyha a gyermek egyszer megérzi a Szivárványfény energiát mindig pontosan tudni fogja mikor van szüksége rá. A gyerekek nagyon tisztában vannak az energia igényükkel és jelzik a szülők felé, hogy jönni szeretnének. Legalábbis nekem ez a tapasztalatom. Általánosságban véve amúgy a gyerekeket is 3 hetente lehet kezelni.
Most, hogy a hely megvan a gyermek tanfolyamokhoz, rögtön lehetőséget is kapnak a kapcsolódásra a hozzájuk hasonlókkal. Ezeknek a gyerekeknek ugyanis nagyon fontos, hogy össze tudjanak járni olyan közösségbe, ahol elfogadják a másságukat, ahol töltekezni tudnak.
Még az iskolakezdés előtt lehetőség van tanulni arról, hogy hogyan hívják segítségül az angyali szférákat. Hogy könnyítsék a félelmeket iskolával, akár tanárokkal, vagy nehéz osztálytársakkal kapcsolatban. A felnőtt arkangyal kurzusnak elkészült a gyermeki változata, ahol minden gyermekkel a maga szintjének megfelelően foglalkozunk. 14 éves kortól a 8 órás felnőtt kurzusra jöhetnek.
Az ANGYAL TANFOLYAMOK részletei az alábbi linkeken érhetők el:
6-9 évesek Aug. 27. kedd 10:00 – 12:00
10-14 évesek Aug. 27. kedd 13:00 – 17:00
14+ és felnőtt
Budapest 2. kerületben Aug. 24 szombat 9:30 – 17:30
Budapest 1. kerületben Szept. 20. péntek 10:00 – 18:00
A másik jó hír, hogy ősszel elindul havi rendszerességgel az ÚJGENERÁCIÓS GYERMEKKLUB is, ahol mindig más és más témákkal foglalkozunk: angyalok, Földanya, földelés, víztisztítás, kristályok, hangrezgetés, gyógyító érintés, energetizáló gyakorlatok és még sorolhatnám. Ezt a sorozatot megelőzi egy szülői kurzus, hiszen elengedhetetlen, hogy a szülő tisztában legyen a gyermeke másságával, képességeivel. Fontos, hogy támogassa őt azokban a gyakorlatokban, amiket a klubban megtanulunk. Ha valaki ezen nem tud részt venni, de szeretné, ha a gyermeke járhatna a klubba, akkor egy személyes konzultációra várom a klubhoz való csatlakozás előtt. A klubhoz folyamatában is lehet csatlakozni.
Szülői kurzus: Szeptember 10-én szombaton 10:00 – 17:00 Erről a weblapomon találtok bővebb információt Az Újgenerációs gyermekklub sorozat címszó alatt:
A gyerekklubok időpontjai:
Szeptember 18. szerda 16:00-17:30
Október 16. szerda 16:00-17:30
Várom szeretettel a gyermekeket a programokra vagy egyéni kezelésekre! Előzetes bejelentkezés feltétlenül szükséges!
Sok szeretettel
Hormay Nóra
lélekgyógyász, Szivárványfény terapeuta és oktató
Kezelők, tanfolyam helyszínek:
Comments