ÚJ KEZDET ASSISIBEN
A SZÍV ÚJABB HÍVÁSA

Megígértem, hogy megosztom veletek, miért voltam olyan csendben az utóbbi időben. Nos, újabb fejezet kezdődött az életemben, ezúttal Olaszországban.
Sokan kérdeztétek, hogy hogy nem Írországba költöztem?! A szívem és a lelkem továbbra is imádja Írországot, és nem hiszem, hogy ez valaha is változni fog. Brigid képe, keresztje és a Triskele szimbólum is részei az otthonom dekorációjának, és még mindig ír zenére táncikálok otthon, ha úgy van kedvem. De meghallottam Assisi hívó szavát és ahogy általában szoktam, hallgattam a szívemre. Tudom, hogy ott is éltem már korábbi inkarnációimban. Érdekes módon Írországban Nyugat-Cork vadregényes tájai ébresztik bennem az előző életeim emlékét, míg itt Assisi harangjai és San Damiano hozzák vissza az emlékeket és egy mély idetartozás érzését.
Az elmúlt néhány évben sokan neveztetek bátornak. Talán az is vagyok, bár messze nem vagyok félelemtől mentes – az egóm néha szinte belekiabálja az aggodalmait a térbe –, de a szívem szelíd suttogása olyan erőteljes, hogy nem tudtam figyelmen kívül hagyni az általa közvetített egyértelmű útmutatást.
Az igazi bátorság abban rejlik, hogy meghalljuk és követjük a szívünk hangját. Ez az út megtanított az elengedésre és arra, hogy bízzak az isteni tervben. Ma már tudom, hogy az tökéletes. Nincs értelme megkérdőjelezni.
Így hát megtaláltam az otthonom az olaszországi Assisi hegyei között. Mivel az új otthonom kialakítása építési munkálatokkal, rengeteg papírmunkával, a bürokráciával való küzdelemmel, valamint az összes holmim két országból történő ideköltöztetésével járt, az elmúlt két hónap minden időmet felemésztette. Egy olyan teret szerettem volna megteremteni, ahonnan továbbra is támogatni tudlak benneteket. És ez a folyamat lassan a végéhez ér.
Emlékszem, hat évvel ezelőtt még elképzelni sem tudtam, hogy Írországon kívül bárhol máshol éljek. Az volt az álmom, hogy odaköltözzek, és életem hátralévő részét ott töltsem. Attól a pillanattól kezdve, hogy először a szigetre léptem, otthon éreztem magam. És ez ma is így van, amikor visszalátogatok. Olyasmit éreztem ott, amit a szülőhazámban soha. Két évvel később, amikor mindkét fiam elköltözött otthonról, megragadtam a lehetőséget. Magam mögött hagytam mindazt, amit Magyarországon felépítettem, és egyetlen bőrönddel, nagyon kevés pénzzel megérkeztem Írországba. Csak a hitem volt, de az erős volt.
A szívem olyan erősen húzott oda, hogy nem volt más választásom, bármennyire is kiabált az egóm, hogy biztosan elment az eszem. Laktam lakókocsiban, mobilházban, nyári kerti faházban, és közös bérleményekben is. Szerencsésnek mondhattam magam, mert azért egy saját szoba mindig jutott. Olyan szép otthonra, mint amilyet Magyarországon hátrahagytam, esélyem sem volt, de ez sosem tántorított el. Alázattal és hálával voltam az otthonaim iránt, ami adódott. Éppen a minap gondolkodtam el azon, hogy az írországi négy évem alatt több mint tíz különböző helyen éltem. A személyes dolgaim dobozokban álltak Írországban, valamint Magyarországon három különböző helyen.
Bármennyire is szerette a szívem Írországot, a földet, a zenét és a kultúrát, a nehézségek továbbra is jelen voltak.
Egy évvel ezelőtt Újén napján arra kértem az égi mestereimet, hogy hozzanak több könnyedséget az életembe. Annyi megpróbáltatáson mentem keresztül, amelyek során kétségtelenül olyan, számomra korábban elképzelhetetlen tudatosságbeli fejlődést éltem meg, amiért végtelen hálás vagyok: megtanultam elengedni = FELadni, megbocsátani, feltétel nélkül szeretni és bízni.
Az imám meghallgatásra talált. Fokozatosan Szent Klára, Szent Ferenc és Assisi felé terelődött a figyelmem. A kapcsolódás valójában már kamaszkorom óta jelen volt, de ezúttal a hívás hangossá és egyértelművé vált. Amikor először érkeztem Assisibe, a San Damianó-i olajfaligetben egy órán keresztül a teljes lelki elragadtatás isteni állapotát éltem át. Valami olyasmit, amit korábban még soha nem tapasztaltam.
A szentekhez fűződő kapcsolódásom egyre mélyült, olyannyira, hogy miután tavasszal megszerveztem az első két tudatos zarándok csoportomat Assisibe, folyamatosan ugyanazt a belső útmutatást hallottam: „Költözz Assisibe!”
Magyarország elhagyása nem volt nehéz. Úgy éreztem, az Írországba költözés hazatérés volt – több életen keresztül éltem már ott. Írország elhagyása viszont elképzelhetetlen volt. Az az ország a szerelmem. Mégsem volt bennem egy pillanatnyi habozás sem. Tudtam, hogy ez a helyes lépés, egy áldott döntés.
És a dolgok elkezdtek könnyedén alakulni.
Írországban minden egyes lépés erőfeszítést és küzdelmet igényelt, minden újabb kihívást hozott. Olyan érzés volt, mintha folyamatosan a túlélésért kellene harcolnom. Itt, Assisiben viszont minden szinte magától a helyére került. Barátok találtak rám, vagy egyszerűen csak az utamba kerültek. Könnyedén jönnek a megoldások, szinte tálcán érkezve. Az otthonom megtalálása is ugyanezzel a könnyedséggel és egy fantasztikus ingatlanközvetítő csapat támogatásával történt (Mediocasa – csak azért említem, ha esetleg más is ingatlant keresne errefelé).
Hogy hogyan bontakozik majd ki itt az életem, még időm sem volt igazán átgondolni. Egy mintázatot azonban nagyon tisztán látok.
Szent Ferenc és Szent Klára a maguk korában úttörők voltak. A testvériség, az isteni természet megélése, az egység és a bizalom örökségét hagyták ránk. És látom, ahogyan azok az emberek, akik ilyen mély lelki kapcsolódást éreznek hozzájuk – egyáltalán nem vallási értelemben –, itt egymásra találnak. Pontosan úgy, ahogyan Írországban is gyakran a Tuatha Dé Danannhoz kapcsolódó emberekre találtam rá.
Amióta itt élek, egy plakát jelent meg szerte a környéken, rajta a felirattal: „Sì, amo Francesco” – Igen, szeretem Ferencet.
Számomra azonban ez úgy is olvasható: „Siamo Francesco”, vagyis „Mi vagyunk Ferenc”. És hiszem, hogy ez valóban így van. Ahogyan ő Jézus nyomdokain és a Krisztus-tudatosság útján járt (feltétel nélküli szeretet tudatossága), nekünk is lehetőségünk van ugyanerre. Járhatjuk az ő útjukat a tudatosság egy magasabb szintjén, és új példát mutathatunk az utánunk következő generációknak.
Ez a föld és ezek a hegyek hatalmas bölcsességet és szentséget hordoznak. Tiszta szándékom, hogy meghalljam és kövessem ezt a bölcsességet. Ez hát most az új kezdet számomra. Ami viszont nem változott: továbbra is azért vagyok itt, hogy isteni szolgálatban éljek és támogassalak benneteket.
Hamarosan érkeznek az események és a programok!
Egy dolgot már most megtanultam az olaszoktól: sokkal lassabb tempóban élni az életet. Ez számomra teljesen új, de jó tanítvány vagyok. A szavak, amelyeket újra és újra tanítanak nekem: „Piano, piano” és „Tranquilla, pazienza” – Lassan, lassan. Nyugalom, türelem! Ezeket a tulajdonságokat most igyekszem elsajátítani, ezért megengedem magamnak, hogy én is nyugodtabb tempóban készítsem elő a dolgokat.
Hamarosan találkozunk, akár személyesen, akár az online felületeken keresztül!
Áldás kísérje mindannyiótokat, drága fény testvéreim!
Hormay Nóra
Lélekébresztő, spirituális tanító
Személyes találkozások lehetősége:
Budapest: november 26. – december 11.
Írország: december 12. – január 7.





Hozzászólások