top of page
Keresés
Szerző képeHormay Nóra

Hasznos tudnivalók, ha idős szerettünk leesik a lábáról

Sok kihívás volt már az életemben, de megint sikerült szaporítani az ilyen tapasztalások sorát, merthogy az elmúlt 4 hónap kihívás volt a javából.

Tudjuk, hogy előbb vagy utóbb eljön az a pillanat, amikor az idősödő szüleink egyszer csak korukból vagy egy akut betegségből fakadóan hirtelen leesnek a lábukról és gondozásra szorulnak. Sosem gondoltam volna azonban, hogy ennyi nehézséget és stresszt von majd maga után, amikor ez a pillanat bekövetkezik. Szembesültem azzal, hogy mennyire nem vagyok képben, hogyan is zajlanak ezek a dolgok. Mivel a korábban önellátó édesanyám állapota februárban egyik napról a másikra gyakorlatilag 24 órás felügyeletet igénylő állapotra fordult, szükséges volt, hogy minden létező lehetőséget feltérképezzünk, ami ilyen esetben fontos lehet.

Szomorú szembesülés volt ebben a 4 hónapban, hogy mennyire nincs megoldva az idősek helyzete ebben az öregedő társadalomban. Mi falakba ütköztünk lépten-nyomon, remélem nektek segíthetek ezzel az írással, hogy könnyebb legyen ez a tapasztalás. A kórházi állapotokról nem is beszélek, mert méltatlan (tisztelet a kivételnek) és ez nem az ott dolgozók hibája. Az ápolási, gondozási szolgáltatást nyújtó intézményekben hosszú várólistákkal szembesültünk gyakorlatilag mindenhol.


Szólhatna ez az írás az idősek siralmas helyzetének ecseteléséről, de a célom sokkal inkább az, hogy segítsem információkkal, ötletekkel, megoldások megtalálásával azokat, akik hasonló helyzetbe kerülnek, mint mi. A rossz hírem, hogy mélyen a pénztárcába kell nyúlni sajnos a hozzátartozóknak, hogy megoldást találjanak a gondozásra szoruló szeretteiknek.


Ez a blog tehát kivételesen nem lelki dolgokról fog szólni – bár lelkileg is igen nagy próbatétel ez a tapasztalás - sokkal inkább szeretném megosztani veletek azt a sok megszerzett információt, ami mindenki számára hasznos lehet, ha hasonló helyzetbe kerül, hiszen én sem voltam tisztában a „jogainkkal” és lehetőségeinkkel. Hálás vagyok annak a sok-sok segítő és támogató barátnak és Google „barátomnak”, akiktől ez az információhalmaz összegyűlt és akiknek köszönhetően átvészeltük az elmúlt hónapokat. Mivel az én történetem a 2. kerületet érinti, így a tapasztalások egy része erre a régióra vonatkozik, de sok olyan információ van, ami bárki számára hasznos lehet. Természetesen a lista nem teljes. Azokat osztom itt meg, amik nekünk segítettek a folyamatban.



LAKÁS FELTÖRÉSE IDŐSEK ESÉSE VAGY ROSSZULLÉTE ESETÉN

Érdemes tudni, hogyha egy idős ember elesik, vagy rosszul lesz a lakásában, nem tud ajtót nyitni és rá is zárta, akkor a mentők azonnal a katasztrófavédelmet is hívják, akik mindent elkövetnek azért, hogy a lehető legkisebb kár mellett jussanak be a lakásba és tegyék lehetővé, hogy a mentősök végezzék a dolgukat. Például, ha egy emeleti lakásnál van terasz ajtó, akkor azt törik be a bejutáshoz és nem az ajtót verik szét tokostul, ami sokkal nagyobb költség lenne és a lakás védelme is így megoldatlanná válna egy időre. Ilyen esetben a rendőrség is kijön és ők készítenek egy jelentést a lakás feltörése során keletkezett kárról és a tulajdonos azzal mehet a biztosítójához, hogy a kárt megtérítsék.


MENTŐK

A 104 (direkt szám a mentőkhöz) vagy 112-es (általános segélyhívó) számon érhetők el – ezt csak azért írom le, mert mikor az ember stresszhelyzetben van, akkor ezek az alapvető információk sem ugranak be. Érdemes a telefonba elmenteni! Az elmúlt hónapok hercehurcájában a legpozitívabb tapasztalásom a mentősökkel volt. Meghajolok előttük. Kedvesek, türelmesek, hozzáértőek, alaposak, megértőek voltak. Az ő munkájukról csak dicshimnuszokat tudok zengeni az összes mentős kapcsán, akikkel dolgunk volt.


BETEGSZÁLLÍTÁS

Döbbenten álltam, amikor a jártányi erővel sem bíró anyukámat közölték, hogy kiengedik a kórházból 4 nap után, menjünk érte 10 órára. Elgondolkodtam, hogy egy járóképtelen, legyengült embert vajon hogy viszek le az autóhoz és fel a 2. emeletre a lakásába, ahol nincs lift. Jobb ötlet híján elkezdtem kutatni az internetet fizetett betegszállítók után.

Fontos tudni, hogy ugyan ezek a szolgáltatások nagyon jók, de min. 1, de inkább 2-3 nappal előre meg kell rendelni, ha pontos időpontra kell menni a betegért. Érdemes időben foglalni!

Szívből ajánlom a Samaritanus mentőszolgálatot, mi végül őket használtuk. Profi a diszpécserszolgálat és nagyon rendesek, udvariasak voltak a betegszállítók. Elérhetőségük: www.vipambulance.hu Tel.: 06-1-3104104. Van még a Jumbo med, www.jumbomed.hu és a 911 Mentőszolgálat http://mentoszolgalat911.gportal.hu/ is. Utóbbi kettő árban picit magasabb volt. Kerületen belül 7.500 és 10.000 Ft közötti árakat kaptunk.

DE, azt fontos tudni (most már mi is tudjuk hála az orvosi ügyeleti diszpécsernek), hogy a kórházból kiengedett - főleg járóképtelen - beteg számára kaphattunk volna ingyenes TB támogatott betegszállítást, csak az orvos erről elfelejtett tájékoztatni, pedig kötelessége lett volna. Ha jól emlékszem, ehhez az ingyenes betegszállításhoz kell valami papír a kórházi orvostól; szóval kérjétek, ha elfeledkezne róla. Itt annyi különbség van, hogy nem megadott időre jönnek, mint a fizetős mentők, hanem amikor van éppen szabad kapacitásuk vagyis előfordulhat, hogy akár 23 órát is várni kell, mire az elszállítás megtörténik.


IDŐSKORI PELENKA

Ha olyan helyzetbe kerültök, hogy pelenkázni kell az idős családtagot, akkor érdemes odafigyelni arra, hogy ez receptre is felírható, amennyiben a beteg állapota indokolja. Egy csomag TENA pelenka minimum 7000 Ft (30 db pelus), ha csak besétáltok a gyógyszertárba. Ha vényre van írva, akkor 3 csomaggal kapunk ugyanennyiért. (Így már érthető, hogy miért köti ki sok idősek otthona, hogy a pelenka nincs benne a befizetett havi díjban.) Mielőtt a kórházból kiengedik a beteget fontos, hogy a zárójelentés mellé kapjatok ehhez egy külön iratot, mert ha csak a zárójelentésre írja az orvos, - ahogy nálunk történt - az nem elég a körzeti orvosnak ahhoz, hogy felírhassa vényre. Kell egy külön erre a célra létrehozott nyomtatvány a kórháztól.

Azt is jó tudni, hogy bár kórházi ellátás idején a kórház elvileg köteles gondoskodni a pelenkáról, valójában limitálva van a naponta egy főre jutó pelenkák száma, így a hozzátartozóknak érdemes bevinni plusz pelenkát. Sajnos kórházakban a legyengült szervezeteknél gyakoriak a hasmenéses fertőzések, így jól jön a tartalék. Azt is tudni kell, hogy mivel elvileg a kórház kéne, hogy biztosítsa a pelenkát, amíg valaki bent tartózkodik, ez idő alatt a vényre írható kedvezményes pelenka nem jár, teljes áron lehet csak megvenni.


FELSZERELÉS KÓRHÁZI TARTÓZKODÁSRA

Amiket feltétlenül vinni kell a kórházba (sok olyan dolog volt, amiről tévesen azt hittem, hogy adnak a kórházban, ezért írom le az evidensnek tűnő dolgokat):

- Pelenkázott rokon esetén pelenka és nedves popsitörlő kendő

- Hálóruha (legalább 5 db pelenkázott idős esetén – és egy csomag szemeteszsákot is érdemes bevinni, hogy legyen mibe beletenni azokat, amiket haza kell vinni mosni)

- Fürdetéshez szivacs, tusfürdő, sampon, törölköző

- Étkezéshez evőeszköz, műanyag tányér és műanyag pohár (lehet vinni üvegpoharat is, de ha már nagyon legyengült a beteg könnyen lelöki)

- Papucs és köntös

- Saját járókeret, ha van

- Érdemes fertőtlenítő folyadékot bevinni (kapaszkodót, asztalt letörölni – most nem elemezném a „takarítás” néven zajló kórházi folyamatokat )

Ha már odáig jutottatok, hogy az idős rokont hazaengedik a kórházból, az alábbi dolgokat érdemes tudni:


ORVOSI ÜGYELET RENDELÉSI IDŐN TÚL (2. kerületnél Tel.: 202-1370)

Ha rendelési időn kívül orvosra van szükség, akkor nem a körzeti orvos az illetékes, hanem a központi orvosi ügyeleti szolgálat. A diszpécser pár kérdéssel felméri, hogy elegendő-e az orvos látogatása vagy mentőre van-e szükség.


JELZŐRENDSZER

Léteznek olyan elektronikai szerkezetek, jelzőrendszerek, amik segélyhívó gombbal rendelkeznek. Ha az idős ember megnyomja, akkor egy központi 24 órás diszpécserszolgálathoz beérkezik egy jel és intézkednek, hogy az idős emberre vagy ránézzen valaki, vagy bizonyos rendszereknél azonnal kommunikálni is tudnak vele. Önkormányzatok szociális osztályán lehet ilyet kérvényezni havi kb. 2.500Ft-ért. Szerencsésebb kerületekben ez a szolgáltatás pár napon belül rendelkezésre áll, a 2. kerület esetében kb. 1 éves a várólista! Ezért aztán azonnali kutatásba kezdtem és találtam egy céget, akik ilyesmivel foglalkoznak. SOS központ a nevük (www.soskozpont.hu). Ugyan itt a szerkezetet meg kell venni 35.000 Ft-ért és a havi díj picit magasabb (3.500 Ft), de GPS követővel, esés érzékelővel is el van látva a szerkezet és ha jel érkezik a központba, a jelzőeszközön azonnal fel is hívják az idős embert - nincs szükség bármi megnyomására, hogy fogadja a hívást -, az eszköz magától bekapcsolódik, mint egy hangszóró, kihangosítva a központot és így meg tudják kérdezni, hogy van-e szüksége orvosra, mentőre, vagy csak hozzátartozóra. Ha nem kapnak választ, azonnal indul a család értesítése. Ami fontos, hogy ez a készülék azonnal megvásárolható és aktiválható. Okostelefonra egy applikációt is letölthetnek a családtagok, amivel egy térképen követhetik merre jár vele az idős rokon, mutatja a töltöttségét a készüléknek és fel lehet venni a kapcsolatot a készülékkel vagy a diszpécser szolgálattal.


ÁPOLÓ, GONDOZÓ

Azt mindenhol végighallgattam, hogy ápolókból nagyon nagy hiány van. Van intézmény, ahol üresek az ágyak és nem azért, mert nincs beteg, hanem nincs ápoló, aki gondoskodna a betegekről.


Az önkormányzatoknál lehet igényelni ápolói szolgáltatást. Van kerület, ahol ez pár héten belül elérhető, a 2. kerületben sajnos megint csak igen komoly a várólista. Ennek az óradíja igen jutányos, nyugdíj mértékétől függően 300-800 Ft / óra között mozog, de a várólista miatt itt is keresnem kellett alternatívát.


Ha valaki napi 24 órás felügyeletre, de min 4 órás orvosi ellenőrzésre szorul, akkor szóba jöhetnek a fizetős ápolási osztályok vagy a krónikus belgyógyászati osztályok.


A krónikus osztályok körzetileg korlátozottak, vagyis csak azok kerülhetnek be, akik az adott kórház körzetébe tartoznak. Várólista persze itt is van min. 1-2 hónap, bár a bejutás sikerességét nagyban segíti, ha az osztály alapítványát megtámogatja a család. Ha valaki belgyógyászatra kerül és nagy az esély, hogy onnan a felépülésnek kicsi az esélye, akkor érdemes azonnal várólistára kérni a családtagunkat a krónikus vagy ápolási osztályokon. A krónikus osztályokon belül általában vannak exkluzívabb szobák, ahol van TV, saját fürdőszoba és csak 2 fő van a szobában az átlagos 4-8 helyett. Ezek fizetősek és 120-150.000 Ft körül vannak havonta. Ez tapasztalatunk szerint nem mindig előny. A 4 fős szobák ideálisabbak, mert egymást segítik az idősek és van kivel kommunikálni.


Az ápolási osztályok már mind fizetősek. A 2. kerület estében a János kórház Pesthidegkúti, Pozsonyi utcai intézményében vagy az Irgalmasok budai kórházában van erre lehetőség. A díja 2.500 Ft/nap-nál indul 6 ágyas szobák esetén és emelkedik attól függően, hogy hány ágyas a szoba. Ez a szolgáltatás szerződés alapú és 2 hónapra köthető. Ha az idős személy már igazoltan várólistán van egy idősek otthonába, akkor hosszabbítható összesen max. 1 év időtartamra. A Pozsonyi utcai intézményben kb. 2 hónap a várólista. Az irgalmasokhoz 1 hónapot mondtak, mikor várólistára kerültünk, de 4 hónap elteltével sem kaptunk lehetőséget elhelyezésre.


Vannak cégek, akik az OEP-pel együttműködve biztosítanak otthonra ápolókat (Ajánlom a Szent Rita Eü Szolgálatot- nagyon segítőkészek). Ha valaki bentlakással kér ápolót annak általában feltétele, hogy az ápoló saját szobát kaphasson, vagyis garzonlakásban élő nyugdíjasoknál nehézkes. Bentlakásnál a napi díj 8.000 Ft körül indul, pár órára kért ápoló kb. 2.000 Ft / óra – persze határ itt is a csillagos ég.


Fontos azonban azt is tudni, hogy a körzeti orvos kirendelhet OEP támogatott szakápolói szolgáltatást mobilizálásra, felépüléshez pl. felfekvéses betegnél, vagy akit fel kell erősíteni. (Kiszedik az ágyból a beteget, sétálgatnak vele stb.) Ebből 28 alkalom jár térítésmentesen, de a körzeti orvosnak kell javasolnia.


IDŐSEK OTTHONA

Vannak önkormányzati intézmények és egyházi támogatású szeretet otthonok. Az önkormányzatiba központilag kell beadni a kérvényt. Várólista szinte mindenhol van, többnyire közel 1 év, de volt, ahol 2-3 évet mondtak. Vidéken talán jobb a helyzet. Maga a procedúra, hogy valaki a várólistára kerülhessen önmagában 1-2 hónap az önkormányzati intézmények esetén.

Vannak otthonok, ahol csak havi díj van, de van ahol egyszeri belépési díjat is fizetni kell. Ez utóbbiak elég nagy skálán mozognak 1 és 17 millió Ft közötti számokat kaptam a közel 20 idősek otthonától, akikkel beszéltem. A nagyobb összegeknél gyakorlatilag megvásároljuk az apartman használat jogát. A havi díj vagy fix összeg, vagy a nyugdíj egy meghatározott százaléka. Itt is elég nagy a szórás, átlagosan 120-150e Ft között mozgott, de volt ahol 210e Ft fölött volt a díj. Persze ez mind a szolgáltatás színvonalától függ. A belépési díj általában attól függ, hogy hány ágyas szobákban van elhelyezés, minél kevesebb ágyas a szoba, annál magasabb a belépési díj. A belépési díjat nem adják vissza, akkor sem, ha az idős ember esetleg rövid időn belül elhunyna.


A szeretetotthonok esetében jellemzőbb, hogy csak havi díj van, de tapasztalatom szerint a többségük súlyosabb állapotú vagy 80 év feletti idősekkel foglalkozik csak.


Szakorvosi ellátást igénylő időseknél fontos szempont a keresésénél, hogy van-e szakápolói engedélye az otthonnak. Tapasztalatom szerint elég kevés helyen van speciális szakápolás. Ha nincs, akkor bizonyos állapotú betegeket nem láthatnak el és azonnal el kell hagyniuk az intézményt, amint ilyen kezelési szintre jut egy ott lakó (Pl. tüdőfibrózis esetén az oxigénpalackozás már szakápolásnak számít, vagy egy vesebetegnek az infúzió bekötése).


Érdemes azt is megkérdezni, hogy hány százaléka a betegeknek demens. Sok olyan intézmény van, ahol nagy százalékuk az. Egy ilyen helyen a tiszta elméjű idős, aki csak mozgásában korlátozott lehet, hogy nem érezné túl jól magát.


Fontos kérdés lehet még, hogy a szobán belül van-e a fürdőszoba vagy a folyosón. Ha mozgásban súlyosan korlátozott a rokonunk, akkor mindenképpen érdemes fürdőszobásat kérni.


Hátrány, ha az idős rokon túlsúlyos, mert az ápolók sokan nyugdíjasok és nem tudják a betegeket mozgatni.


Vannak olyan otthonok, ahol csak olyan időseket fogadnak, akik képesek önálló életre, fel tudnak öltözni és közösségbe tudnak menni.


Az otthonokba általában egy elég komoly paksaméta papírt kell beadni a várólistára kerüléshez: személyi iratok másolata, adatlap, orvos által kitöltött és aláírt értékelőlap az idős ember állapotáról, adatvédelmi nyilatkozat, jövedelemnyilatkozat, templomi ajánlás (egyházi intézmény esetén), meghatalmazás, értesítendő hozzátartozók adatai stb. Mivel érdemes legalább 3-5 helyre benyújtani kérelmet érdemes az első orvosi értékelő lapot lemásolni és a másolatot az orvosnak mindig elvinni, amikor újat kérünk, hogy ne kelljen keresgélnie az adatokat.


HASZNOS GYÓGYÁSZATI ESZKÖZÖK

Ha a beteg járóképes, de instabil vagy csak gyenge, érdemes alkalmazni járókeretet. Ez gyógyászati segédeszközboltokból könnyedén beszerezhető (www.erteksziget.hu nekünk bevált). Az árak itt is nagy szórásban vannak. 8.000 Ft-tól felfelé. Hasonlóan hasznos dolog lehet a szoba WC (bevallom nem is tudtam, hogy létezik ilyen). Itt már kicsit magasabbak az árak, ha stabil szerkezetet akarunk kapni; 20.000 Ft-tól felfelé. Úgy tudom ezekre is lehet kérni támogatást, ha az embernek van türelme végigjárni a bürokráciát hozzá. Erre nem mindig van idő.


Amint látjátok megoldások vannak, de vaskos pénztárca kell, amikor ezek a helyzetek előállnak, mert bizony komoly összegekbe kerül, hogy a gondozást igénylő személy ellátása rendezett legyen és biztonságban tudhassuk a szeretteinket. Mi már megjártuk a hadak útját, sokat tanultunk, de talán Te még csinálhatod okosabban. Egy biztos, ha idősödő rokonod, szeretted van, érdemes előrelátónak lenni, előtakarékoskodni és elindítani a kérelmeket, ha idősek otthonában szeretne idővel elhelyezkedni, mint biztonságos közeg a hátralevő évekre. Jobb olyan helyzetben lenni, hogy a várólistán sorra kerül, de nem megy be mégsem, mint olyan helyzetben lenni, hogy az állapota miatt be kéne kerülnie, de még a várólistákra sem került fel.


Én pedig rendületlenül és szeretettel várom azokat, akik töltődésre, lélekemelésre vágynak, legyen az az ápolt vagy a gondozó, akiknek a teste-lelke ápolásra szorul. Sokkoló az élmény, mikor a szüleink járóképtelenné válnak vagy gondozásra szorulnak, akár csak ideiglenesen is, vagy amikor először pelenkázzuk őket. Kimerítő a sok ügyintézés, a napi kórházi látogatások, az extra ráfordított idő lemeríti a test energia tartalékait. A Szivárványfény kezelés ilyenkor is nagy segítség lehet, hiszen feltölti a lemerült „elemeket” és feltölti a lelket szeretetrezgéssel, hogy könnyebben birkózzunk meg a nehézségekkel, stresszel, érzelmek feldolgozásával.


A Szivárványfény kezelés kiváló időseknek is, hiszen redukálja a fájdalmakat, elviselhetőbbé teszi a hétköznapokat (sok idős magányos és letört) és főleg felkészíti a lelket egy könnyebb átlépésre, amikor annak jön el az ideje. Mindenki szeret könnyíteni lelke terhein, mielőtt szembenéz az elkerülhetetlen halállal. Az viszont nagyon nem mindegy, hogy milyen érzelmeket viszünk magunkkal; félelem, harag, csalódottság van bennünk a halál kapujában, vagy elfogadás, hála, szeretet és megbocsátás.



Hormay Nóra

Lélekgyógyász, Szivárványfény terapeuta és oktató

187 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page