top of page
Keresés
Szerző képeHormay Nóra

JELEK AZ ÉGI SEGÍTŐINKTŐL


A héten fogászatra kellett mennem és ahogy az lenni szokott, eljött az a pont a kezelés közben, mikor a doktor úr kérte, hogy öblítsek. Nincs ebben semmi különös, de mikor felültem, eléggé kikerekedett a szemem, mert megláttam, hogy furcsa módon nem egy, hanem két pohár van kikészítve és ráadásul színesek, egyik élénk rózsaszín, a másik élénk zöld. Én majdnem elnevettem magam, mert ez már a sokadik jel volt az elmúlt pár évben és főleg hétben, amikor Zadkiel arkangyal jelezte jelenlétét. Van, aki látja az angyalokat, van aki hallja, van aki egyfajta módon érzékeli a jelenlétüket. Én az utóbbi kategóriába sorolnám magamat, de egy biztos, az égi segítőink mindig tesznek róla, hogy tudassák velünk jelenlétüket. Van, amikor számokkal jeleznek (angyali vagy mesterszámok), van amikor tollpihékkel, van, amikor szimplán sugallat formájában, de az én nyelvem, amivel kommunikálni tudnak az a színek nyelve. Rájöttek, hogy arra vagyok a legfogékonyabb. Zadkielell lassan két-három éve „találkoztam” először. Egy mandalakészítő programra mentem, ahol az Aura Soma üvegekből kellett választani és az adott üveg két színéből kellett megalkotni a mandalát. Persze nem kérdés innentől, hogy Zadkiel arkangyal üvegét húztam ki, ami rózsaszín és élénkzöld színű. Ez a zöld amúgy is nagyon sokat van jelen az életemben, de azóta elképesztő sokféle módon mutatja meg magát. Amikor mentem fél év múlva egy újabb mandalakészítésre, újra azt az Aura Soma üveget húztam (kártyapakliból). És bár ugyanaz a két szín, mégis egy teljesen más alkotás született. A minap helyet kerestem az önismereti és Szivárványfény tanfolyamaimnak és egy kedves barátom ajánlott egy termet. Mondhatni már meg sem lepődtem, mikor a terem falai ezzel az élénkzöld színnel és rózsaszín függönnyel fogadtak. Máskor egy büfében a kiszolgáló személy ruhája volt ebből a két színből. Egy másik eset, mikor gyermekem gyakorlatához gumikesztyűt kerestem az egyik szupermarketben és kétféle doboz volt. Persze szerintem már kitaláljátok, hogy zöld és rózsaszín. És sorolhatnám a jobbnál jobb történeteket. Az elején még nem voltam rá tudatos. Most már azonnal észlelem, hogy ezek az események okkal történnek. Megköszönöm Zadkielnek a jelenlétet és azonnal elkezdem keresni magamban, hogy vajon mi zajlik most bennem, amiért ő megmutatkozott. Érdemes utána olvasni, hogy a segítőink milyen témában tudnak leginkább támogatni minket. Zadkiel Isten igazsága. Gyógyítja bennünk a sértettséget és haragot. Megbocsátást, megértést, szeretetet, harmóniát hoz életünkbe, valódi önmagunkat mutatja meg. Segít szívünk megnyitásával, közelebb kerülni valódi életcélunkhoz. Járj nyitott szemmel és vedd észre a jeleket! Figyelj és lásd meg, neked hogyan üzennek a segítőid, az angyalaid, mestereid és légy tudatos rá!

82 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Commentaires


bottom of page