A minap olvasgattam egy amerikai lélekgyógyász hírlevelét, melyben pont azt fejtegette, milyen téves elképzelés az, hogy akik önismereti utat járnak, gyógyítók, segítői munkát végeznek azok mindig jól vannak és nem lehetnek betegek. Érdemes elfogadni azt a tényt, hogy mindenki, aki földi testben él, annak van tanulnivalója, fejlődni valója és ha valaki már egy kicsit is foglalkozott önismerettel, tudatossággal, pontosan tudja, hogy mélyebb témák feltárása és gyógyítása eredményez tisztulási folyamatokat, betegségeket, mert valahogy a fizikai testünkből fel kell szabadítani, felszínre kell engedni az elakadásokat. Egyszóval örömmel olvastam, hogy erről nyíltan beszélünk, hiszen ez így van. A gyógyítók is gyógyulnak, tisztulnak. És ha még azt is hozzá vesszük, hogy minden egyes ember egyéni gyógyulása áldásos hatással van környezetére és a hozzá kapcsolódó emberekére (hiszen mindenkivel, akit valaha megérintettünk energiaszálakkal össze vagyunk kötve), akkor még hálásak is lehetünk érte. Ami viszont nem mindegy, hogy tanulunk-e belőle. Most mondhatnám, hogy az írásom magam ellen fog dolgozni, hiszen kiterítem a lapjaimat tudatosságom egyik „gyenge pontjáról”, de az vessen rám először követ, akinek nincs ilyen. ;) Miért osztom meg? Egyrészt azért, mert számomra is azok a leghitelesebb tanítók és segítők, akik meg merik mutatni törékenységüket, esendőségüket és saját tapasztalataikon keresztül tanítanak, másrészt szeretném, ha tudnátok, hogy bár törekszünk egyfajta tudatos, felemelkedett létre, hibákat mindannyian követünk el, kivétel nélkül és ezért sosem szabad bántani magunkat. De lássuk miről is beszélek…
Vannak napok az életünkben, amikor akarva akaratlanul el kell fogadnunk, hogy a dolgokat nem tudjuk mi irányítani. Klasszikus példa, amikor ágynak dönt minket egy betegség. Nézegethetem a naptáramat, hogy ezt is kellett volna intéznem, meg azt is, de hiába, a fizikai test megmutatja, mikor van szükségünk pihenésre. Aki ismer, tudhatja, hogy ez nálam visszatérő téma, addig hajtom magam, amíg a testem azt nem mondja, hogy ÁLLJ. Meg is kapom sokszor, hogy ugyan ne akarjam már megváltani a világot és főleg ne egy nap alatt! Na igen, ez ütős mondat, valóban él bennem egy perpetuum mobile részem, ami reggeltől estig azon munkálkodna, hogy miként lehetne a világot jobbá tenni. Nem tudok ellenállni az írásnak, anyagok tanulmányozásának, újabb módszerek elsajátításának, újabb tanfolyamok kitalálásának és még sorolhatnám. Mindenkinek vannak visszatérő leckéi az életben, amikből érdemes tanulni és ha nem tanulunk, kapjuk újra, meg újra. Gondolom kiderült számotokra, hogy nálam ez a pihenés hiánya és ennek eredménye képpen a kényszerpihenő. Az elmének és a fizikai testnek is szüksége van a pihenésre. Azt sem mondhatom, hogy nem kaptam előzetes jeleket, hogy pihenni kéne. Pont két hete végeztem el egy fantasztikus tanfolyamot, a Godó Gábor által kifejlesztett csodálatos Ankh kártyákon alapuló coaching technikát tanultam meg, amit szívből ajánlok amúgy mindenkinek (most már én is szívesen látom ezzel a módszerrel azokat, akik a verbális, gyakorlatiasabb módszereket preferálják elakadásaik megoldásában). Lényeg, hogy a tanfolyam keretében végigvezettünk egy saját helyzetet is melyben kijött, hogy az életet ne vegyem ilyen halálosan komolyan, vigyek bele játékosságot és pihenést. Hát persze, mi más is lenne az eredmény! Sejthetitek, hogy annyira azért nem lepett meg a dolog. A záró körben összegeztük, hogy a következő ideális lépés most az lenne, ha egy hét pihenőt engednék magamnak, hogy töltődni tudjak. Bölcs ember más kárán tanul, a kevésbé bölcs a sajátján. Én ezúttal az utóbbit választottam és a pihenésnek nem adtam elég helyet és jött is az áldás köntösben. J Persze halmoztam a helyzeteket, okokat, amitől le tudtam betegíteni magam, de elértem és most pihenek. És megengedésben vagyok, mert ilyenkor nincs más választás, mint megengedni, hogy csak legyek. Ilyenkor ajándék minden perc, mert jut idő belső munkára, elmélkedésre - persze ha megengedtem volna magamnak a pihenést, akkor testi, fájdalmas tünetek nélkül is élvezhetném mindezt. Így most végig tudom gondolni tudatosan, hogy miket léptem, amitől ide jutottam és persze, hogy jönnek a felismerések.
Kell, hogy tudjunk a megengedés állapotában lenni, önként is. Meg kell engednünk magunknak, hogy legyen „jó” napunk és „rossz” napunk és ne címkézzük jónak és rossznak, hiszen mindkettő szükséges. Nem lehetünk mindig „FENT”. Elég csak a boldogság és öröm fogalmait megvizsgálni. Előbbi egy belső nyugalom, béke állapota, egy megengedésben levés. Az öröm egy felemelkedett állapot, de az csak pillanatnyi. A kettő együttes léte hozza a valódi harmóniát. A boldogság megteremtéséhez hozzátartozik a negatív helyzetekkel kapcsolatos szemléletváltás. Az elfogadás, hogy még azok is okkal vannak.
Az én példámat nézve okkal vagyok beteg. Fájt a torkom, mert nem mondtam ki valamit, ami bántott, aztán a nátha (patakokban), ami egy mély érzelmi tisztulás (ha már százas zsebkendőt kell használnotok, biztosak lehettek abban, hogy egy érzelmi téma tisztul bennetek is). Kaptam kb. 20-20 feldagadt csípést a csípőimre, melyek párkapcsolati elakadás tisztulását jelzik. Jártányi erőm sincs, hiszen a lényeg az volt, hogy PIHENJEK! Hálás vagyok, hogy láthatom a mögöttes jelentéseket és kapom a megértéseket. Szeretek így élni, másképp gondolkodva a világról. Ha már abban nem vagyok elég tudatos, hogy pihenést engedjek magamnak, J legalább tudatos vagyok abban, hogy meg is vizsgáljam a hátterét, a tanulni valót.
Tekintsetek a mindennapjaitokra és nézzétek meg, mi az a téma, ami az enyémhez hasonlóan visszatér a ti életetekben. Tanultatok-e belőle? Megértettétek-e? Érdemes megfigyelni, megérteni és főleg legközelebb másképp csinálni, hiszen erről szól, minden tanítás. Ha ebben a folyamatban támogatás kell, tudjátok hol találtok. Na persze csak jövő héttől, mert ugye ezen a héten pihenek…
Áldott szép napokat Nektek! Kívánok gyors felismerésetek és egy harmonikus, szeretettel, örömmel és boldogsággal teli létet!
