Ez lehet, hogy nem a legnépszerűbb írásom lesz :), de gondolatébresztőnek szánom.
Volt már párszor olyan pont az életemben, amikor gyógyítói, támogatói mivoltomban úgy éreztem, hogy tele a hócipőm. Miért is? Mert nehezen fogadom el, hogy tele van a világ körülöttem elégedetlen, panaszokkal teli emberekkel és amikor elmondom, hogy van megoldás, lehet javítani, változtatni rajta, akkor nagy csend következik. Nem akarnak változtatni! Én 5 éve komoly önismereti utat járok, minden szabadidőmet ennek szentelem és bátran mondhatom, hogy megérte. Nem állítom, hogy könnyű volt, hogy nem voltak mélypontok, nehézségek (másnak lehet ez gyorsabb és könnyebb!!!), de elmondhatom, hogy az 5 évvel ezelőtti énem köszönő viszonyban sincs a mostanival. Ha találkoznának az utcán, biztos nem ismernék meg egymást. Persze az utóbbit kedvelem jobban! Sokkal jobban. Ott akkor, a mélypontomon persze nem gondoltam volna, hogy lehetséges ekkorát változni és gyakorlatilag újjászületni, de ott volt bennem egy hajtóerő, amikor megfogalmazódott, hogy nem akarok tovább ÍGY élni. És talán pont ezért nehéz elfogadni azt, hogy sok embernél a probléma megoldása kimerül abban, hogy panaszkodnak – és lássuk be, mi segítők mágnesként vonzzuk a panaszkodókat. Na persze nekünk segítőknek is van ezzel feladatunk, tudnunk kell határokat húzni, nemet mondani. Végtelenül tisztelem azokat az embereket, akik fel merik vállalni, hogy valami elromlott az életükben, vagy valami hiányzik, vagy csak örömtelen, céltalan az életük és erről beszélni is tudnak, megnyílnak, na de a változáshoz ez kevés.
Ezért is van az, hogy annál is jobban tisztelem azokat, akik nem csak ki akarják önteni a lelküket, de készen állnak arra, hogy változtassanak is az életükön. Sokakban még mindig tévhitként él, hogyha elmennek egy gyógyításra, rendszeresen járnak oldásokra, kezelésre, hirtelen minden egy karikacsapásra megoldódik az életükben. Persze, hogy elindulnak változások, mert az energia megteszi a hatását, DE... Sajnos pár nap vagy hét múlva véget is ér a történet. Visszavonulunk ugyanazokba a mintákba, amit korábban csináltunk. A belső munka elmarad. A felelősséget átpasszoltuk a terapeutának, mi meg várjuk a csodát. De ez nem így működik. Tapasztalatból tudom, hogy ezek mögött általában a félelem valamilyen formája áll, de a nagy lépésekhez el kell hagynunk a komfortzónánkat. Minden fejlődés és gyógyulás folyamatában az első lépés, hogy segítséget kérünk. A második lépés, hogy a segítséget el is fogadjuk (vagy inkább be is fogadjuk) és végül elvégezzük a munka oroszlánrészét, hogy magunkon, az életvitelünkön változtatunk. A kezelések után jön az igazi munka. Nem elég gyógyításokra járni, mert nem lesz meg az eredmény, ha utána nem tartunk önvizsgálatot, ha nem követjük, amit a terapeuta javasol, ami előrevihet minket. Nem változtatunk a viselkedésmintáinkon, nem használjuk a tanult eszközöket, amik mankóként segíthetnek a folyamatban. Pont a minap beszélgettünk egy kedves segítő ismerősömmel arról, hogy milyen szomorú, hogy az emberek elmennek tanfolyamokra, kapnak egy csomó eszközt a kezükbe, majd elsétálnak és soha többet elő sem veszik, amit tanultak. (persze nem állítom, hogy nem fordult elő velem is ilyen, de inkább azért, mert találtam jobbat, hatékonyabbat).
Na, innen jött ma egy kósza gondolat marketing megoldásokon agyalva, hogy tuti, ha meghirdetném a májusban induló 4 alkalmas önismereti kurzusomat úgy, hogy a plakáton az szerepel „Ne gyere el!”, akkor sokkal többen olvasnák el a posztot, mintha csak azt írnám „Ha készen állsz a változásra, itt a helyed!”. Furcsa módon az emberek agyában a negatív marketing jobban működik. Nekem viszont az a fontos, hogy olyan emberekkel foglalkozhassak, akik készen állnak, és tényleg bármit megtesznek azért, hogy kilépjenek a komfortzónájukból, az áldozati szerepükből, a keserűségükből, vagy legyen az bármi, amiben megrekedtek és tényleg változtatni is készek. Ha magadra ismertél és Te készen állsz a változtatásra, akkor gyere és dolgozzunk együtt az újjászületéseden, hogy te is azt érezhesd, amit én
! MERT AZ ÉLET SZÉP!